Tünet: hasmenés

Hasmenés, szédülés, étvágytalanság

4 éves kislányom szédült, nem tudott lábra állni, ezért mentőt hívtam. Be is vittek bennünket a kórházba, ahol egy infúzió után már jobban volt, és haza is engedtek. Ez múlt hét szombaton történt, kedd éjjel elkezdett hányni, amit hasmenés kísért, láza csak csütörtökön jelentkezett napközben is. Elmentem a családi orvoshoz, aki a gyermek megvizsgálása nélkül felírt Daedaloneta kúpot és Normaflore-t. Ezek után is ugyanúgy megy a hasa, csak az a különbség, hogy a színe sárga és nagyon vizes. Enni nem evett 2 napja, csak vizet iszik. Mit tegyek? Most már sajnos a 8 éves lányom is lázas és hányingere van.

Megy a hasam, mit tegyek?

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! 3 napja megy a hasam, mit tegyek?

Kislányom hasmenése

Tisztelt Doktornő! Kislányom 5 éves. Mióta oviba járunk sokat van hányásos hasmenése ami erős hasfájással párosul. Most is ebben vagyunk hányással kezdődött majd bűzös szürkés színű vízszerű hasmenéssel és mikor kakil akkor fáj, ha befejezte elmúlik. Természetesen voltam vele gyermekorvosnál és ő az enterol és a szodiorált írta fel. Három napja vagyunk benne. Étvágy az nem jó, pedig elég étkes máskor. Adogatom neki kanalanként a szodiorált meg a nem túl édes málnát mert a teát nem hajlandó meginni és észrevettem, hogy az enteroltol fáj a gyomra így most normaflort adok neki azt megissza. Amit kérdezni szeretnék, mert nagyon aggaszt, hogy az első nap mikor kezdődött a hányás akkor 5-ször hányt másnap nem, de elkezdett menni a hasa. Utána való nap nem hányt. Végig aludta az éjszakát, igaz másnap ment a hasa ismét, de nem hányt ma viszont megint hányt és éjjel is háromszor ment a hasa. Ez mitől van? Mért tér vissza a hányás meg az éjjeli hasmenés ha már előtte való nap nem volt? Tudja nagyon szeretem a kislányom, egyedül nevelem férjem meghalt 4 éve és nagyon megijedek ha a kislányom beteg. Kérem adjon nekem tanácsot mit tehetnék még azért, hogy elmúljon ez a szörnyű hasmenés és has fájás. A széklete már nem bűzös hanem igaz még vízszerű, de már olyan színű mint amikor még szopott és sárgás szerű híg grízszerű, ez azt jelenti, hogy már gyógyul? Egyáltalán mi ez a nyavalya ami így megkínozza a gyermeket. Még egy kérdésem lenne, néha nagyon ritkán orrfújáskor pici aludt véres az orr váladéka a kislánynak, ez mitől van? Erős orrfújástól vagy más miatt?

Kiütés okozta hasmenés

T. Doktornő! Másfél éves kislányomnál 2 hónappal ezelőtt, csúnya kiütésszerű piros foltok alakultak ki a popsiján, kaptunk rá krémet amitől elmúlt, de amikor jön a foga, hasmenése van és ez visszajön. Most olyan szintű hasmenése van, hogy szinte negyedóránként cserélnem kell a pelenkáját, persze voltunk orvosnál és kezelem a felírt gyógyszerekkel. De ami engem aggaszt, hogy ön szerint nincs ez összefüggésben ezzel a folttal a popsiján, hogy talán nem is a fogzáshoz van köze? Hogy létezhet, hogy ilyen szintű hasmenése legyen a foga miatt?

Hasmenés, gyomorrontás

Jó napot, A kérdésem, már 2 hete megy a gyomrom. Most kezdtem el használni a Smecta port, de még semmi javulás. Mit tegyek?

Fertőző betegség (Fáraó átka)

Kedves Doktornő/úr. Egyiptomban jártam, és minden óvatosság ellenére elkaptam a „fáraó átka” betegséget. A hasmenés rosszulléttel, lázzal nem jár, azonban híg állaga és a gyakoribb ürítés aggodalommal tölt el. Szükséges e valamilyen gyógyszerrel orvosolnom a problémát, és van e olyan hazai készítmény amely speciálisan erre a betegségre ajánlott?

Sugárkezelés után hasmenés

Tisztelt Doktor Úr! A feleségemet megműtötték nőileg eltávolították egészen a méhét. Sajnos rákos daganatot találtak, utána javasolták, hogy csináljon sugárkezelést. Miután megcsinálta a 25 sugarat minden eredménye jó csak a hasmenése nem áll meg naponta 8-10 között van mint a víz. Nem tudjuk mit csináljunk, most megtámadta az idegeit is.

Antidepresszánsok okozta hasmenés

Jó napot kívánok! Az a problémám, hogy antidepresszánsokat szedek, amitől reggelente hasmenésem van 2-szer 3-szor is kell mennem. Azt szeretném megtudni, hogy mit tehetek, mert már szörnyen kellemetlen és 2 hónapja tart.

Láz és hasmenés, salmonella után

Kislányom 1-én lesz 1éves és szalmonella fertőzést kapott. Ezt az orvosok csak 10 nap elteltével derítették ki, viszont a vérvétel kimutatott egy nagyfokú gyulladást a szervezetében, melyet rocefin antibiotikummal kezeltek intravénásan. Szerdán, vagyis 09.21-én a kicsit hazaengedték a kórházból, majd a székletleoltás eredménye után, mely 09.22-én érkezett meg, azt mondták, hogy szalmonellás a pici, és erre nincs antibiotikum. A kislányom azóta is lázas és hasmenése van, étvágytalan, de inni elég sokat iszik. A laktiv baby probiotikumot és ors-200-at adok neki most a háziorvos tanácsára. Nem tudom meddig tarthat még kb. ez a betegség, mit tehetek, hogy segítsek neki a mihamarabbi gyógyulásban? Normális-e az, hogy még mindig be-belázasodik? Kérem válaszoljon, előre is köszönöm. Tisztelettel, egy anyuka.

8 napja hasmenésem van

Tisztelt Doktor! 8 napja hasmenésem van, és nem használnak a hasfogó készítmények. Nincs epehólyagom, a bélbe van műtétileg csatlakoztatva az epém./20 éve/Teljesen sárga a székletem, amit nem tudok visszatartani.Jelenleg még az orvoshoz sem tudok elmenni. Nagyon legyengültem. Lehet, hogy az epém miatt van ez a folyamat? Mit tegyek?

close