Címke: fertőzés

Visszatérő hasmenésem van

Tisztelt Doktor! 14.-én szombaton kezdődött a problémám. Reggel hasmenésre ébredtem, bár azon a héten amúgy sem volt teljesen rendben a székletem. Azon a napon ráadásul sikerült vásárolnom egy 1-2 hónapja lejárt csokit is, bár az íze jó volt. Aznap délután-este fele hasi fájdalmaim voltak, pár hasmenéssel. Vasárnap ez folytatódott hányással, 40 fokos lázzal, reszketéssel, fájt a nyakam, alig bírtam mozgatni a fejem. Vasárnap ezért csak kekszet és ropit ettem, és már bennem sem maradt semmi (kb 20 alkalom a wc-n). Hétfőn kétszer kellett "csak" ezért már megettem 1-2 szendvicset. Kedd-Szerda körül jobban éreztem magam, ezért ettem, ahogy szoktam, bár az étvágyam nem volt olyan nagy. Csütörtök délután már éreztem, hogy ismét kezd kavarogni a hasam, estére el is kezdődött ismét. Ahogy hétvégén is volt, úgy volt most is. 1. nap (pénteken) csak sok hasmenés, szombaton láz és erős hasi fájdalmak(felfújódás), hányás már nem volt (mert nem volt mit). Pénteken a háziorvosom azt mondta, hogy diétázzak többet, ezért pénteken, szombaton, vasárnap csak háztartási kekszet és ropit, illetve teát fogyasztottam, semmi mást, ennek ellenére ma 23.-án hétfőn ismét arra ébredtem, hogy hasmenésem lesz. 27éves férfi vagyok általában 80kg (most már kb 74). Mit tud javasolni? Ettem már főtt krumplit még 20.-án, ittam házipálinkát is, tehát kipróbáltam szinte mindent. Ma az étcsoki+almát próbálom hátha az segít. Van esetleg valami hatékonyabb gyógymód? Sajnos a munkából sem hiányozhatok sokat, csütörtökig helyre kell hogy jöjjek valahogy, ami még említésre szorul az a nagy mennyiségű bélgáz.

Hasmenés és gyulladt fogíny

Tisztelt Doktor! 17 éves fiú vagyok Angliában élek egy éve. Tegnap este folyós hasmenésem volt ezért másnap nem mentem iskolába. Aznap többször is ment a hasam (ugyanolyan folyósan) néhol kisebb hányinger kíséretében (de nem hánytam). Általában a hasmenést gyomorszáji görcsök kísérik. Másnap már nem volt annyira vészes a hasmenés ezért ettem kicsit zsírosabb ételeket mint például tojásleves, sült kolbász, krumplifőzelék. Másnap reggel ugyan olyan folyós hasmenésem volt mint régebben. Rosszul éreztem magamat és egy kicsi hányinger is keringetett. Nem tudom hogy számít ez valamit, de nő a bölcsességfogam és szépen be is gyulladt az ínyem.

Hányás

Tisztelt Doktornő/Úr! 17 éves lány vagyok. Kedden este hányingerem volt, és ami azt illeti az egész estét végig hánytam. Gondoltam, hogy a rendszertelen étkezés volt a baj okozója. Szeptember óta fogamzásgátlót szedek, de ezen a keddi napon a szokásos 20:00 óra helyett csak hajnali 4-kor mertem bevenni, mikor már úgy éreztem nem jön semmi. Szerdán álmos és fáradt voltam. Enni semmit sem tudtam, de inni sem. Csütörtökön már semmi bajom nem volt, jól éreztem magam. Ma reggel gabonapelyhet reggeliztem, és újra jelentkezett minden tünetem.

Salmonella fertőzés megelőzés

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Kisfiam szalmonella fertőzéssel kórházba került, antibiotikummal kezelték, infúziót kapott. Emellett a család többi tagja székletét is leellenőrizték, mivel tünetmentes hordozók lehetünk, de mindenkinek negatív lett az eredménye. Kisfiam még nem jár közösségbe, pontosan azt eszi, amit mi. A fertőzés előtt 3 nappal sem volt a közelében baromfihús. Kérdésem az lenne, honnan kaphatta el? Mire kell figyelnem ezután? A fertőzés előtt 2 napig sehol sem voltunk, csak itthon és az udvaron. Igazán aggódom, nehogy megint történjen ilyen, ezért szeretném tudni mi terjesztheti a szalmonellát.

Tüneteim láz, hasmenés…

Tisztelt Doktor! Jó napot 26 éves vagyok Tüneteim láz, hasmenés, hidegrázás, hasfájás. Mi okozhatja? Hogyan kezeljem?

Kislányom hasmenése

Tisztelt Doktornő! Kislányom 5 éves. Mióta oviba járunk sokat van hányásos hasmenése ami erős hasfájással párosul. Most is ebben vagyunk hányással kezdődött majd bűzös szürkés színű vízszerű hasmenéssel és mikor kakil akkor fáj, ha befejezte elmúlik. Természetesen voltam vele gyermekorvosnál és ő az enterol és a szodiorált írta fel. Három napja vagyunk benne. Étvágy az nem jó, pedig elég étkes máskor. Adogatom neki kanalanként a szodiorált meg a nem túl édes málnát mert a teát nem hajlandó meginni és észrevettem, hogy az enteroltol fáj a gyomra így most normaflort adok neki azt megissza. Amit kérdezni szeretnék, mert nagyon aggaszt, hogy az első nap mikor kezdődött a hányás akkor 5-ször hányt másnap nem, de elkezdett menni a hasa. Utána való nap nem hányt. Végig aludta az éjszakát, igaz másnap ment a hasa ismét, de nem hányt ma viszont megint hányt és éjjel is háromszor ment a hasa. Ez mitől van? Mért tér vissza a hányás meg az éjjeli hasmenés ha már előtte való nap nem volt? Tudja nagyon szeretem a kislányom, egyedül nevelem férjem meghalt 4 éve és nagyon megijedek ha a kislányom beteg. Kérem adjon nekem tanácsot mit tehetnék még azért, hogy elmúljon ez a szörnyű hasmenés és has fájás. A széklete már nem bűzös hanem igaz még vízszerű, de már olyan színű mint amikor még szopott és sárgás szerű híg grízszerű, ez azt jelenti, hogy már gyógyul? Egyáltalán mi ez a nyavalya ami így megkínozza a gyermeket. Még egy kérdésem lenne, néha nagyon ritkán orrfújáskor pici aludt véres az orr váladéka a kislánynak, ez mitől van? Erős orrfújástól vagy más miatt?

Hasi panasz

Tisztelt Doktor Úr! A tegnapi nap folyamán éreztem, hogy görcsöl a gyomrom, majd az alhasam, melyet hasmenés követett. A mai nap folyamán többször volt hasmenésem, melyben időnként friss vért is (keveset) észrevettem. Kérem segítségüket, hogy azonnal forduljak orvoshoz, vagy esetleg, ha pár nap múlva sem múlnak a tüneteim utána menjek orvoshoz?

Salmonella kezelési módszerei

Tisztelt Doktor! 28 hónapos kislányunk 4 hete szalmonellás. Sem hasmenése, sem láza nincs, a kedve jó, azt leszámítva, hogy minden nap menne bölcsibe. A „kezelés” elején Enterolt kaptunk, a kúra óta pedig probiotikumokat kap. Sajnos idáig minden minta pozitív lett (3 db). A soron következő mintát kedden kellett volna leadni, de a kislánynak hétfőn délután volt utoljára széklete. Azon kívül, hogy etessük savanyított tejkészítményekkel, más javaslatot nem kaptunk. Mivel nem tudtunk mintát produkálni, így szinte teljesen biztos, hogy az ötödik hetet is itthon tölti a gyerek. Kérdésem tehát az volna, hogy van-e bármilyen más kezelési módszere a szalmonellának?

Láz és hasmenés, salmonella után

Kislányom 1-én lesz 1éves és szalmonella fertőzést kapott. Ezt az orvosok csak 10 nap elteltével derítették ki, viszont a vérvétel kimutatott egy nagyfokú gyulladást a szervezetében, melyet rocefin antibiotikummal kezeltek intravénásan. Szerdán, vagyis 09.21-én a kicsit hazaengedték a kórházból, majd a székletleoltás eredménye után, mely 09.22-én érkezett meg, azt mondták, hogy szalmonellás a pici, és erre nincs antibiotikum. A kislányom azóta is lázas és hasmenése van, étvágytalan, de inni elég sokat iszik. A laktiv baby probiotikumot és ors-200-at adok neki most a háziorvos tanácsára. Nem tudom meddig tarthat még kb. ez a betegség, mit tehetek, hogy segítsek neki a mihamarabbi gyógyulásban? Normális-e az, hogy még mindig be-belázasodik? Kérem válaszoljon, előre is köszönöm. Tisztelettel, egy anyuka.

2,5 éves kisfiam szalmonellás

Tisztelt Doktor! 2,5 éves kisfiam szalmonellás. Már négy hete otthon van és még mindig pozitív lett a minta eredménye. Ez normális? Lehet ennek súlyos következménye? Lehet valahogy kezelni, hogy ez elmúljon?

close