Hasmenés, bélpanaszok

Orvos válaszol rovat
Tisztelt Doktor Nő/Úr!

Régebben inkább szorulásos voltam, amióta megszületett a 2. gyerekem, azóta pedig időnként hasmenésem van minden egyéb előzmény nélkül. Ez van, hogy hetente, de van, hogy ritkábban jelentkezik. Inkább többször kevesebb jön ki belőlem (nem véres, nem nyálkás, nem spriccel, csak folyik, vagy csöpög).
WC után elkezd feszülni a hasam, kis idő múlva megint WC, és ez így megy akár fél napon át.
Sokszor előfordul az is, hogy rendes széklet után elkezd feszülni a hasam, úgy érzem szét akar durranni, mintha fújódna fel, de kívülről semmi jele, ugyanolyan lapos a hasam.
WC-zés után többször előfordul, hogy kiszárad a szám belülről, a torkom is száraznak érzem, és muszáj innom. Lever a víz, úgy érzem meggyulladok. Van, hogy hányingerem is támad ezután. Amolyan pánikroham-féle fog el.
Estefelé már nem eszek szinte semmit, és nemegyszer éjjel arra ébredek, hogy tele a gyomrom, teltségérzetem van. Megiszok jópár korty vizet, és jobban leszek. De olyan is előfordul, hogy arra ébredek éjjel, mintha folyna visszafelé a savam.
Pár éve voltam vékonybélboholy mintavételen lisztérzékenység gyanúja miatt, de nagyon rosszul lettem, így mintát nem tudtak venni, csak vérből állapították meg, hogy nem vagyok lisztérzékeny.
Terhességem előtt laktóz intoleranciám volt, de terhesség idején elmúlt, ihattam tejet is, nem volt tőle gondom.
Nemrég voltam egy alapos hasi UH-n, amin minden szervem tankönyvinek bizonyult.

33 éves nő vagyok, és kétségbe vagyok esve, sokszor a sírás kerülget. Nagyon kellemetlen.
Tükrözésre nem akarok többször menni, elég volt az a borzalom egyszer, pedig kaptam kábítót is.

Az itt leírtak alapján mi lehet a problémám?

Előre is köszönöm a válaszukat!
egy elkeseredett anyuka

2011. 01. 13. | 15:26

Kedves Kérdező!

A stressz, irritábilis bél szindróma okozhatja panaszát. A laktóz intolerancia újra felbukkanhat, érdemes figyelnie, hogy tejtermék fogyasztásával összefüggésben van-e panasza. Kímélő étrend, napi ötszöri kis étkezés, a panaszt okozó ételek kerülése javasolt. Csináljon probiotikum-kúrát, fogyasszon bő folyadékot, kerülje vagy csökkentse a stresszt, vezessen étrendi-tüneti naplót! Ha nem javulna, újra szükséges gasztroenterológushoz fordulnia!

Orvosszakértő 2011. 01. 14. | 11:02
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close